csináld magad

Jó adag kisebb háztartási javításra csupán azért nem vállalkozunk, mert összetettebbnek tűnik, mint amilyen valójában.

HTML

A Hajdú centrifuga a magyar ipar egyik legkitartóbb terméke - fél évszázada gyártja, szinte változatlan formában a Hajdúsági Iparművek. Igen egyszerű, ezért strapabíró jószág. Újonnan 25-32 ezer forint közötti áron forgalmazzák, de használtan már néhány ezer forintért is hozzájuthatunk egy-egy felújításra szoruló példányhoz és akár egy húszéves darab is kevés munkával használható állapotba hozható. Szinte minden alkatrész beszerezhető hozzá a 15 forintos lábrögzítő csaptól a 12 ezres motorig.

A centrifuga több változatban is készült: az ilyen régi, pedállal fékezhető változatra nagyanyám mosókonyhájából emlékszem, manapság ritkán találni. A fedél felnyitásával fékeződő biztonságosabb szerkezetet két különböző teljesítményű változatban gyártják, a nagyobb teljesítményű, 260W-os motorral szerelt változat ráadásul kétszer gyorsabb is, a 2800-as fordulattal majdnem vasaláskészre pörgeti a ruhákat. Ez készült szögletes külső házzal is (az archív képekért köszönet a retronom.hu-nak).

Mi lehet a gond egy ilyen örök darabbal? Az egyik kedvenc a fék megereszkedése. Bár ilyenkor türelmetlenek vagyunk, ne nyúljunk a látszólag már lassan forgó gépbe sem, és ne próbáljuk kézzel fékezni a dobot, nem ér meg egy kartörést (18). A másik ismert nehézség, hogy a gyorsan forgó dob lyukain a vízzel együtt sok apró szösz is átrepül, a centrifuga aljában megül, majd az állandó nedvességben lassan  megerjed. Ezzel nem csupán a mosókonyha vagy fürdőszoba sajátos szagához járul hozzá, de évek alatt a festést is kikezdi, amiről a kifolyó vízbe keveredő, barna darabokban málló rozsda árulkodik. Ha megvárjuk, amíg a lemez lyukasra rozsdásodik és a gép maga alá pisil, már csak protézissel (duct tape, sziloplast stb) lesz gyógyítható.

Az alábbiakban a leggyakoribb, kisebb teljesítményű (407 vagy 407.42 típusjelű) változat karbantartásáról lesz szó, elsősorban azért, mert erről vannak tapasztalataim, de ha valaki kiegészíti a másik (kicsit eltérő fedélműködésű) változat részleteivel, örömmel veszem. Az alábbi útmutató fényképei egy jobbára kitakarított és újrafestett centrifugáról készültek.

Felülről

A centrifuga felső műanyag részét mindössze három csavar tartja (valamint kosz és rozsda). A csavarok kiszedése után körben lehetőleg egyenletesen, de határozott mozdulatokkal lehet leemelni a műanyag keretet. Erre az egyszerű műveletre akkor is szükség lehet, ha valami beesik a dob mellé.

 

 

 

 

 

 

Ha a centrifuga belseje és dob alatti lemez még nem kezdett rozsdásodni, akkor a műanyag rácsot  a dob mellett kicsit megemelve kitakarítható a szösz a gép belsejéből. Ha már rozsdanyomok is megjelentek, a dobot is ki kell szerelni. Ehhez speciális szerszám kell, aminek híján egy sarokcsiszoló-kulcsot is használhatunk. Ha a gumis alátét a dobhoz tapadt, nehezen mozdul.

A dobot rögzítő műanyag idom kicsavarása után a dob leemelhető a tengelyről (csavarokra, alátétekre vigyázni, sorrendet megjegyezni). Ezután könnyedén kivehető a centrifuga aljában levő műanyag rács.

 

 

 

 

Alulról

A terítsünk rongyot a padlóra és fordítsuk fejre a gépet. A gumilábak közepén levő műanyag szeget egy fogóval kihúzva a gumilábakat gyengéd erőszakkal ki lehet emelni a helyükről. Az alsó takarólemezt leemelve belelátunk a gépházba.

 

 

 

 

 

 

Szerencsés esetben a takarólemez megvédte a nedvességtől a gépházat és az nem szorul festésre. Ha mégis rozsdátlanítani és festeni kell, akkor először a házról leszereljük a kondenzátort (két lemezcsavar) és a működtető-fékező szerkezetet (három lemezcsavar), utána a kiakasztjuk belőle a fékbowdent, majd motort rugalmasan felfüggesztő három gumiláb nyakát kifeszegetjük a villából (kis kenőanyag, például néhány csepp folyékony szappan sokat segít).

 

 

 

 

 

A motor álló és forgórészét három, a gumibabák mellett látható csavar fogja össze. Ezeket fölöslegesen ne bolygassuk. Takarítás, rozsdátlanítás (drótkefe, Evipass), festés, száradás után az összeszerelés fordított sorrendben történik.

Fék beállítása

Ha már gyenge a fék, javíthatunk rajta. A centrifuga felső részének leszerelése után szabadon látható az indító-fékező kar, ezt nyomja le a lezáródó fedél. Nagyon óvatosan tehetünk egy menetpróbát, a kart kézzel lenyomva, majd a dob felpörgése után felengedve.

Ha a fékhatás már így is jobb, mint az összerakott centrifuga felnyitásakor, esetleg csak arról lehet szó, hogy a fedél műanyag profilja nem engedi fel eléggé a fékező kart.

 

 

Barbárnak tűnik, de ilyenkor talán a legegyszerűbb megoldás megengedni a fékkar számára, hogy hosszabb utat járjon be. A fedél felnyitott helyzetében látszik, hogy a műanyag profil mely része fekszik fel a fékkarra, és 2-3 mm-t mélyíteni kell a vájaton.

 

 

 
 

 

 

Ha ez az út nem járható, a gép alján a fékbowdent kell utánállítani. Látjuk, hogy a fékszalag fix végét nem csak egy csavar rögzíti: a kicsúszás elleni biztosításként ki is van hajtva a szalag pereme.

 

 

 

 

 

 

Próbaképpen lazítsuk meg a csavart, rövidítsünk 2 millimétert a fékszalagon, és húzzuk meg újra a csavart, majd a centrifugát talpra állítva csináljunk fékpróbát (akár terheléssel is). Több próbát is lehet csinálni a legjobb beállításhoz. Ha a fékpróba kielégítő, akkor sem érdemes arra számítani, hogy használat közben ez a csavar meg tudja tartani a fékszalagot, de most már tudjuk, pontosan mennyit kell állítani a bowden ellenanyával biztosított végén.

 

 

 

 

 

 

A csavaranyákat könnyebb tehermentesen beállítani, kis időre akasszuk ki a bowdent. Amikor az ellenanyát az új helyzetében is meghúztuk, a fékszalag rögzített végét vissza kell állítani az eredeti (kihajtással biztosított) helyzetébe, csak ezután lehet visszaakasztani a bowdent.

Használjuk egészséggel.

***

2012.04.10 – A Hajdú centrifuga a következő változatokban is megtalálható még:

 

 

 

 

 

 

***

2013.04.06 – A Hajdú C28.3 centrifuga "robbantott rajza" és alkatrészjegyzéke itt olvasható:

C28.3.pdf

27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csima.blog.hu/api/trackback/id/tr893014033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mami52 2012.04.09. 10:44:28

A hagyományos centrifuga házi javításához szeretném megtudni a fedél indításának működését. A fedél elején belül van egy pöcök aminek elképzelésem szerint a házon lévő nyílásba kellene bepattannia, hogy a centrifugálás elinduljon. Ez a pöcök szét van nyílva és nem fér be a nyílásba. Mi a teendő, hogy működjön ?

csima 2012.04.09. 14:56:04

Hú, ez nem egyértelmű... ebből a centrifugából kb három változatot láttam már. A motort indító kapcsoló nem itt, a fedél elején szokott lenni, hanem a fedél zsanérjánál van egy kar, ami mechanikusan lenyom egy rudat, és maga a kapcsoló lent van a motortérben.

Pontosan mi a centrifugád típusa?

mami52 2012.04.09. 22:17:36

Kedves Csima !
A 76 éves anyukámé a centrifuga, nem hajlandó tőle megválni. Szerintem Hajdú a típusa. Az ominózus pöcök nem elindítja, hanem a fedelet rögzíti a házhoz, de amíg nem pattan be a nyílásba nem indul el a gép. Olyan ócska a szerkentyű, hogy már szerelőt sem érdemes hozzá hívni, ezért szeretném én megbűvölni. A pöcök két félből áll, mind a két félnek oldalra háromszög alakú recés ék szerű része van. Ez a két fél szétnyílt, ezért nem fér be a ház tetején található nyílásban ahol a fedél rögzítését biztosítaná. Mivel műanyagból van ez a pöcök, nem merem fogóval összenyomni, mert el fog törni, már úgy el van gyengülve az anyaga.

csima 2012.04.10. 09:38:05

@mami52:

Az imént hozzáraktam képet még két változatról. A jobb oldali, a 407.42 típus, amelynek a motorja akkor indul el, amikor a fedél műanyag zárófüle bekattan a helyére.

Ehhez a típushoz találtam alkatrészeket például itt:

www.htgalkatreszek.hu/alap.php?inc=termek&gyarto=1&typ=1&kat=190&mid=190&menu_id=90

Lehetséges, hogy erről a típusról van szó, és a 150 forintos fedélrögzítő nyelvre (vagy a 900 forintos kapcsolóra) van szükséged?

mami52 2012.04.10. 20:58:21

Kedves Csima !

A pluszba felrakott képek közül a bal oldali hasonlít jobban, de a fedélen elől nincs az a plusz toldalék, teljesen kerek. A leírt alkatrész megnevezésekből egyértelmű, hogy a fedélrögzítő fülre van szükségem, ezt reményeim szerint a héten még be is szerzem és a hétvégén szerelek. Megköszönném ha kapnák hozzá egy kis instrukciót, mert a hibafeltárásnál nem találtam semmi csavarozhatót, csak úgy néz ki mintha a fedélrögzítő fül csak be lenne pattintva. Nem szeretnék eltörni valamit ami javíthatatlanná teszi a kis matuzsálemet. Haláli ez a műszaki kurzus, nagyon díjazom ! Az anyukám nagyon nehezen válik meg a megszokott dolgaitól, van automata mosógépe is de azt én szoktam csak használni, ő a hagyományos forgótárcsás mosógépére és a centrifugára esküszik. Amennyiben sikerül a centrit meggyógyítanom ha lehetséges a következő kurzust a forgótárcsás mosógépről kérném mert a tárcsája már eléggé akadozik és nyekereg, néha már beindítás előtt kézzel rá kell segíteni és megmozgatni a tárcsát, krómozott mosótere van.

mrbond 2013.03.17. 16:13:11

üdv Csima,

Arra vonatkozólag van e esetleg valami ötleted, hogy hogyan lehet régi, már rozsdásodó dobot felújítani, van e egyáltalán értelme.

Köszönöm előre is,

csima 2013.03.17. 17:05:58

@mrbond:

Hali,
Drótkefe, Evipass (a vasoxidot vasfoszfáttá alakítja) és zománcfesték. Ha a centrifuga ki tud száradni használat után, ez elég tartós lesz.

Kérdés, hogy megéri-e, mert néha magát a dobot olcsóbban meg lehet kapni (bontottan)

mrbond 2013.03.17. 17:16:51

@csima: Okés, köszönöm szépen a segítséget, próbálkozok.

raoulw2 2013.04.04. 20:27:42

Üdvözletem Csima! C28.3-as fölső csapágyas. Egyelőre a dob csavarját kivettem,de nem látom hogy jön le a dob a motor tengelyről.Lehet hogy,csak rá van kicsit rohadva. Válaszod előre is köszönöm.

csima 2013.04.05. 10:31:03

@raoulw2:

Szia,

C28.3-at még nem bontottam. Van ugyan robbantott rajzom (pdf-ben), csak a blog.hu új szerkesztési felületével még nem barátkoztam meg, nem tudom, hogyan lehetne ezt a bejegyzéshez csatolni.

A rajz alapján úgy tűnik, hogy ha a dob közepét rögzítő csavart kiszedted, alatta van még egy dob leszorító alátét.

csima 2013.04.06. 13:56:21

@raoulw2:

Sikerült feltöltenem a PDF-et, a bejegyzés végére fűztem, de itt is megtalálod:

csima.blog.hu/media/image/centrifuga/C28.3.pdf

raoulw2 2013.04.06. 20:45:27

@csima: Szia! Köszönöm a segítséged.Csak most sikerült gép elé ülnöm.Megpróbálok valami speciális tartót eszkábálni a motorhoz aztán leütöm a fejet.Lehet,hogy csak rá van rohadva.A szegecskötéssel gondolom nem akarták megnehezíteni a szerelést.majd megírom mire jutottam.

csima 2013.04.06. 22:26:57

@raoulw2:

Csinálj fényképeket, hátha abból ki lehet okoskodni valamit... elküldheted levélben is, magad.csinald kukac gmail.com

István Szalmás 2014.02.24. 17:14:54

Kedves Mindenki!
A C28-as tengelye kúpos. Az üstöt levenni csak úgy lehetne ha leütöd a tengelyről. csak akkor sérül a motorház. A motor alsó burkolatát levéve a tengely amely forgórész is le tud válni az üstről. C28-4B esetén ez nehezebb, mert ez önfékező már. Nagyon rossz megoldás ez a Hajdútól, hagyhatták volna a régi egyenes tengelyt és rögzítő anyát.

bolivar 2015.04.30. 22:21:13

Kedves Csima! Kb 25 éves Hajdú centri dobja ma elferdült, mialatt kb 2 folyóméter textilt tettem bele. Tavaly ugyanez megtörtént. Telefonon azt mondta ismerős, hogy csak a gumibaba ugrott ki. Ha leszerelem fejreállítva az alját, vissza tudom pattintani? Köszönöm a segítségét.

csima 2015.04.30. 23:17:36

Sok változatban készült ez a centrifuga, szóval LEHET, hogy az alját leszerelve nem pontosan ugyanúgy fog kinézni...

Ha a csavarok már nagyon rozsdásak (fürdőszobában ez előfordul), akkor drótkefe, evipass, WD40 talán segít.

Igen, vissza lehet pattintani, nem is nagyon nehéz. Érdemes "kenőanyagot" használni, pl egy csepp mosogatószert (gépolajat ne).

***

Ha a berakott ruhák aszimmetrikus elhelyezkedése miatt "lengeni" lezd a forgórész és nem bír felpörögni, van egy egyszerű trűkk.

A felső részénél fogva (minél előbb) meg kell emelni a centrifugát (persze csak ha elég erős vagy ehhez). Ez megváltoztatja a rezonancia-frekvenciát, és amikor a dob tovább gyorsul, le lehet tenni.

Ennek a pontos magyarázatot Bosznai Ádám vezette le egy műszaki mechanika előadáson, a lényege az, hogy a felső szélénél megfogott centrifuga rezonancia-frekvenciája alacsonyabb, mint az alul alátámasztott, tehát ha megemeled, akkor az adott fordulat már a rezonancia fölött van, a motor teljesítménye elegendő a tovább-gyorsításhoz.

Rabi László 2016.02.17. 15:13:33

Üdvözlöm! Nem tudom él-e még a blog, de remélem. A kérdésem az, hogy a c28.3 centrifugához van-e kondenzátor? Mert én nem találtam benne. Jelenleg a motor nem indul el, de ha kézzel meglököm akkor azzal a sebességgel forog, de nem gyorsul. Gyanítom, hogy a tekercs lehet zárlatos, de nekem akkor is hiányzik a kondi. Régebbi verziókat ismerem, szereltem, azokban is volt.
Köszönettel várom válaszát. Email: laci.rabi@gmail.com

elemes 2017.04.29. 18:45:04

@Rabi László:

Az aszinkron motor úgy működik, hogy ha egyszer megindul, akkor egyre nagyobb erővel gyorsul.

Az egyfázisú (háztartási) aszinkron motor magától nem is tud elindulni, megindításra a leggyakorib módszer a "segédfázis" és a kondenzátor.

elemes 2017.04.29. 18:47:43

@Rabi László:

Az aszinkron motor úgy működik, hogy ha egyszer megindul, akkor egyre nagyobb erővel gyorsul.

Az egyfázisú (háztartási) aszinkron motor magától nem is tud elindulni, ezért szoktak beleépíteni leggyakrabban egy "segédfázist" és egy kondenzátort.

Ha kézzel meglökve forog a motor, de nem gyorsul, akkor nem (csak) a kondenzátor hibás (vagy hiányzik), hanem attól tartok, hogy a kondenzátor nélküli centrifuga hosszú ideig volt bekapcsolva, túlmelegedett a tekercselése, "leégett"

joey l 2018.01.01. 10:04:44

Szervusz!
Csatoltam volna képet, de nem lehet. Nos, van nekem egy 30 éves 407-esem. Tudsz valamit ennek a fék rendszeréről? Ezt még egy gumi harang védi. Sajnos valahol folyik. Két esélyes lehet a dolog mivel a fenéklemez jó, vagy a gumibakok, de ez elég fen van hogy engedjen, így a fék gumi harangja lehet. csak nem tudom szét szedni. köszönettel. L József

Károly Gyukér 2018.01.29. 14:14:19

Szia!
Azt szeretném kérdezni,hogy a centrifugában elszakadt,a motortartó gumibak.Hogyan tudom az újat könnyen berakni?
Próbáltam kicsit bezsírozni,de mégsem tudom berakni!
Mi a megoldás?
Előre is köszönöm!

Károly Gyukér 2018.01.29. 18:33:09

Mikor kapok választ a kérdésemre??

invalid user name 2018.01.30. 02:53:55

@Károly Gyukér:

Én nem szedtem ki a centrifuga fenekén levő lyukból a gumibak fejét -- nem volt elszakadva. Biztosan nem könnyű berakni, hiszen szorosnak kell lennie, tömítenie kell, a felső oldalon összegyűlő víztől meg kell védenie a motort...

Károly Gyukér 2018.01.30. 05:36:58

De ha elszakad a gumibak,akkor csak ki kell venni a régit!!
De hogyan könnyebb berakni az újat??
Ezt szeretném tudni!!

invalid user name 2018.01.30. 07:58:06

@Károly Gyukér:

Kedves Károly: nagyon nehezen lehet berakni az új gumit.

Chilly 2019.05.26. 19:39:40

Üdv! Tudom, ritka hülye kérdést teszek fel, de egy próbát megér...
Szerinted, a centrifugából gyümölcsmagozót lehet-e készíteni? Gondolok itt arra, hogy pl. a dobot kiveszem, a lyukakt felfúrom nagyobb méretűre és esetleg teszek bele keresztbe, változó magassághoz keverőlapátokat...

Azért is jutott ez az eszembe, mert a pár ezer forintos konyhai vacakok után többszáz ezer forintos gépek vannak csak a piacon. Átmenet nincs.
Köszi, Tamás.
süti beállítások módosítása